Tinike

Tinike kb 5 hetesen került hozzánk, találtuk. Egy délutáni kiránduláson csatlakozott hozzánk és egész nap hűségesen követett minket. Hazavittük, de már nem is kerestünk gazdát neki. velünk maradt.

A német juhászaink születése után pótmamivá nőtte ki magát, amikor Bettyke elfáradt, akkor ő foglalkozott a két kicsivel, játszott velük, lefoglalta őket.

 

 

 

 

Tini Mami most 2011-ben 12 éves volt

Egy csúnya rákbetegség miatt az egyik lábát amputálni kellett. Aggódtunk miatta a kora miatt is és mert addig futóbajnok volt.

 

">

Hihetetlen gyorsan megtanult három lábbal élni, ugyanaz a vidám, akaratos "kis fekete kutya" aki régen volt. Naponta pucolgatja a közel 10 éves Bonnykáját a német juhász "kislányát" ugyanúgy mint amikor kiskutya volt, egy gondoskodó Mami a mai napig.

Tini Mami nagyon ránk ijesztett, hirtelen lebénult a hátsó része, ez nagy fájdalommal járt, a gyógyszerek miatt napokig aludt és menthetetlennek tűnt, de most már jobban van, segítséggel már tud járni, dolgozunk a teljes gyógyulásán.

 

 

___________________________________________________________________________________

Tincsikénk ma elment.

Hetek óta súlyos beteg volt, mindent megtettünk és ő is mindent megtett. voltak rosszabb napok és jó pillanatok, de valahol éreztük, a csoda nem tart soká...

Ma délután kivittük egy kicsit a kertbe és amikor vissza akartunk menni, az ajtó belülről zárva volt.

Nem volt bent senki

Egy jel volt. Valami bezárult, valami véget ért. Fél óra múlva Mamika szép csendben elaludt.

Csatlakozott szeretett Bettykéjéhez és Ducikához a Szivárványhídon túl

2011.május 29.